„Korábban is figyeltem önMAGomra, a bennem játszódó folyamatokra. Kerestem a kérdéseimre a választ, de egy ideje elakadtam, Tudatosodott bennem a gondom, és annak forrása is, de mégsem sikerült feloldanom. Ez a csoport, és az itt végzett „munka” szélesebb rálátást nyitott számomra, és olyan mélységekbe is elvezetett, amelyekről eddig azt gondoltam, már nem munkálnak bennem -közben folyamatosan újabb felismeréseim is születnek. Kinyílnak ajtók, amelyek mögött megmutatkozik, hogy mivel szükséges még foglalkoznom. Igazi női kör ez. Olyan, mint amikor az indián asszonyok/lányok elvonulnak a külön sátrukba és egymásra figyelnek, vagy, mint régen a fonóban a beszélgetések. Egy-s- ég-et alkotunk.
Nemcsak a társadalom, de sajnos mi nők is eltávolodtunk egymástól. Ideje visszahozni ezt a mindennapokba. Önismereten, nőiségen, nőiességen túlmutat ez az egész folyamat.
Visszavezet oda is, amit a rohanó világunkban elvesztettünk. Visszavezet a közösségbe.
Megmutatja, hogy mi mindannyian teremtő csodák vagyunk, hogy a folyamataink nagyon hasonlóak; tulajdonképp egy tőről fakadnak. Nincs jó és nincs rossz. Egy adott állapot, helyzet van, ahonnan mindig előre vezet az út, de az irányt csakis mi választjuk meg. Évi abban segít, hogy megtanuljunk magunkra figyelni, hogy keresőként megtaláljuk a válaszainkat, hogy kezünkbe vegyük a saját iránytűinket. Egy-ütt, egy-mástól tanulva, egy- mást segítve és közben saját magunkban haladunk ön-MAG-unk felismerésében. Kedves Érdeklődő! Ha felmerül benned a kérdés, hogy jelentkezz-e a felhívásra – akkor én azt javasolom, hogy az
’igen’ felé billenjen mérleged nyelve, mert szavakkal csakis szuperlatívuszokban lehet kifejezni mindazt, amivel gazdagabb/több leszel általa. Egy 51 éves lelkes résztvevő.“

Anna

„Nekem rengeteget ad ez a program pedig még csak a felénél járunk de már most olyan felismeréseim vannak, hogy sok mindenre rálátok mit miért cselekszem miért reagálok bizonyos dolgokra úgy ahogy, miért nem tudom bevonzani azt a férfit, akire vágyom, hétről hétre egyre jobban megismerem magam. Imádom a meditációkat és, hogy nap mint nap egy új feladattal indulhat a napom, amikor megint valamit megtapasztalok. Sikerült beiktatnom olyan napi rutinokat Évi javaslataira amik a mindennapokban nagy segítségemre vannak és sokat segítenek a nézőpontváltásban és a tisztulásban. Emellett új embereket ismerhettem meg és sokat tanulok az ő élettapasztalataik által, jó érzés, mikor minden héten egyszer beszélgethetünk, elmondhatjuk mi nyomja a szívünk, és segítséget kapunk abban amit nem értünk. Nagyon örülök, hogy részt vehetek rajt és hálás vagyok Évinek, hogy létrehozta ezt mert elindultam az úton még jobban önmagam felé.”

Veronika

„Ez a program már most nagyon sokat adott nekem. Soha nem ment eddig olyan mélyen a meditáció, a magamba figyelés és az őszinteség saját magammal szemben, mint most. Volt pár számomra nagyon nehéz feladat, és szerintem még lesz is, de örülök, hogy végül megcsináltam, mert nagyon sokat adott. Már most sokkal szabadabbnak érzem magam, jobban látom egyes dolgok között az összefüggéseket. Nagyon sok kérdésemre kaptam választ. Olyanokra is, amiket még magamnak sem tudtam megfogalmazni. Nagyon sok mindent tudnék még írni, mit is adott nekem.
Végtelenül hálás vagyok ezért a programért.”

Brigi

„Nekem mit adott ez a program? Teljesen megváltoztatta az élethez való hozzá állásom. Segített más, jobb szemszögből nézni azt, hogy ki és milyen vagyok, valamit a körülöttem lévő világot. Azt, hogy Nőként gondolkodjak és ezt hogyan tegyem. Pedig még a végére sem értünk. A program alatt olyan hétköznapi témákkal foglalkoztunk, amelyek valójában sokkal többet jelentenek, mint gondoltam volna. Nagyon sok választ kaptam a kérdéseimre. Én azon emberek közé tartoztam, akik sosem foglalkoztak saját maguk belső rendbetételével. Ez a program bebizonyította , hogy nagy szükség van minderre. Valamint nem utolsó sorban nagyon kedves embereket ismerhettem meg az elmúlt hetekben. Úgyhogy csak annyit mondhatok, köszönöm a lehetőséget és a sok segítséget! „

Réka

„Nagyon örülök, hogy részt vehetek a programban. A lányok nagyon kedvesek, és elfogadóak. Számomra nagyon meglepő volt, hogy korosztálytól függetlenül, hasonló problémákkal küszködünk, amelyeket egyénileg más és más eszközökkel próbálunk megoldani/legyőzni. Az ezek által szerzett tapasztalatok megosztása révén pedig hatni tudunk egymás életére, segítséget nyújtva ezzel a másiknak. Fantasztikus, hogy tanulok saját magamról a többiek által. A program óta sokat fejlődött az énképem is. Többször rajta kapom magam, hogy kicserélem
a negatív gondolataimat pozitívra, szinte nem is tudatosan. Ezen kívül pedig elkezdtem merni igazán önmagam lenni. Megélni azt a nőt, aki én vagyok álarcok és megfelelni vágyás nélkül.
Hálás vagyok Évinek és a lányoknak a sok-sok tanításért! „

Eszti

„A program felén túl, de már az első call után is tudtam, hogy érdemes volt jelentkeznem. Sok év önfejlesztés helyett, most inkább mélyülni szerettem volna és feloldani olyan blokkokat, melyek még megakadályoznak néha. Sokkal többet kaptam, mint vártam, 2 hét után már azt tapasztaltam, hogy egy magasabb érzelmi életszínvonalon élek, végre elérkeztem ahhoz a tudatossághoz, amit sok könyvben tanácsolnak és melyből annyit olvastam, de nekem ezek a feladatok és meditációk kellettek, hogy a valóságban is megéljem, hasznosítva az elméleti tudást. Nagyon hálás vagyok már most Neked Évi és a többieknek is, akikkel hétről hétre építjük egymást, tanulunk egymástól.”

Mari

„Nagyon sokat kapok én is ettől a programtól, ahogy megismerem magamat, dolgozom a letapadt dolgokon a régi rossz berögződéseken egyre jobban nyílnak meg azok a bizonyos kapuk. Annyira örülök, hogy mindenki fogékony a témákra és tudjuk egymást előre vinni, szinte már az első perctől egymásra vagyunk hangolva és bízunk egymásban. A kis csoport által azt érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, és milyen jó, hogy meg lehet beszélni a napunkat olyanokkal is akik értenek, még akkor is ha személyesen keveset vagy egyáltalán nem találkoztatok. Természetesen ehhez elengedhetetlen Évi személyisége, aki olyan őszintén és akkora hittel tud beszélni az Ő múltjáról, az útjáról, ami ide vezette, hogy neked sincs más választásod, „csupán” elhinni azt, hogy bármire képes vagy. „

Zsani

JELENTKEZÉS

Ha érdekel valamelyik programom kérlek vedd fel itt velem a kapcsolatot!