Online 8 Hetes Nőiség Program 2.
Ez a program az első csoport résztvevői ihlették és kérték, hogy legyen folytatás.
Azt gondolom, hogy ez az, ami mindent elmond a 8 hét erejéről.
Feltétele az Mi-Nő-S-Ég 1.-ben való részvétel, hiszen folytatólagosan, egymásra
épülve haladunk tovább az Önkiteljesedésben.
Mostmár mélyebben dolgozunk
a belső akadályainkkal és a korlátaink
ledöntésén ahhoz, hogy a nem vagyok elég jó félelmet, az önszabotálást el
tudjuk engedni és belehelyezkedni a Kivirágzott Nőiségünkbe.
A program tematikája hasonlóan az előzőhöz, heti témákból áll, egymásra
építkezve. Így egy olyan folyamaton megyünk keresztül, amivel felismerjük
legmélyebb blokkjainkat és megtanuljuk őket gyakorlatban elengedni.
Minden hetet egy nagyon vidám, közös beszélgetéssel kezdünk online, ahol már
jól össze szokott közösségben, igazán felszabadultan beszélgetünk mindenről.
Fergetegesen jó élményt ad minden call.
Egy kis változást hoztam be. Minden héten másik párral, vagy párokkal együtt
dolgozhatod ki a feladatokat, így mégjobban megismerheted a társaidat és
közvetlenül tanulhatsz az ő példájából.
Naponta hozom nektek a challengeket, de a saját tempótokban, a nektek
megfelelő módon tudjátok elvégezni őket.
A meditációk pedig fantasztikusak. Olyan mélyen tudsz magaddal kapcsolódni,
ahogyan eddig még soha.
Így hatalmas egységbe kerülsz belső csodáddal.
Mit kapsz ebben a csomagban?
Két coaching alkalmával megbeszéljük az aktuális elakadásaidat
Ajándékokkal, plusz információkkal segítelek
Folyamatos kapcsolattartás, hogy tudd mindig a következő lépést
JELENTKEZÉS
Ha érdekel valamelyik programom kérlek vedd fel itt velem a kapcsolatot!